A Wall Street Journal hétfői beszámolója szerint az amerikai lakosság többsége támogatja annak kivizsgálását, hogy Oroszország beavatkozott-e a tavaly novemberi elnökválasztásba.

Az ABC News és a Wall Street Journal felméréséből hétfőn kiderült, hogy az amerikai lakosság 73%-a támogatja az állítólagos orosz beavatkozás kivizsgálását, de mindössze 16%-a gondolja úgy, hogy a kongresszus feladata az ügy kivizsgálása.

Az amerikaiak többsége – 54 százalék – ma is úgy gondolja, hogy a kongresszus fel kell tárja Donald Trump és az orosz titkosszolgálatok esetleges kapcsolatát. Ez a februári megkérdezések során kapott adatokkal megegyező arány, azóta érdemben nem változott a lakosság ezzel kapcsolatos véleménye.

A felmérés során ugyanakkor kiderült; az amerikaiak mindössze 39%-a bízik abban, hogy a kongresszus képes lenne egy független vizsgálat lefolytatására (3,3 százalékos hibahatár mellett).

Március 20-án a nemzetbiztonsági bizottság meghallgatta az FBI és az NSA vezetőit a 2016-os orosz beavatkozással kapcsolatban. A meghallgatás során Comey és Rogers megismételték az amerikai hírszerző szervek által januárban kiadott jelentés fő megállapításait, ami főként médiapublikációk és a közösségi média vizsgálatára épült, ugyanakkor kijelentették, hogy Oroszország nem avatkozott be közvetlenül a szavazási folyamatba.

Az újonnan beiktatott amerikai elnök, Donald Trump szintén tagadta, hogy az oroszok juttatták volna hatalomra.

http://www.hidfo.ru/2017/04/az-amerikaiak-tobbsege-koveteli-az-orosz-beavatkozas-kivizsgalasat/