Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Mogherini: az EU egyelőre nem függetleníti külpolitikáját Washingtontól

2017. március 21. - Andre Lowoa

Az Európai Unió továbbra is törekszik arra, hogy koordinálja az Oroszország elleni szankciókat az Amerikai Egyesült Államokkal – mondta Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai képviselője.

Mogherini szerint a szankciókat mindaddig fenn kell tartani, ameddig a minszki egyezmény feltételei nem teljesülnek. A főképviselő hétfőn kifejtette, hogy a minszki megállapodás betartatásában az EU együttműködésre törekszik az amerikaiakkal, és a szankciókat az egyezmény teljesülésének kikényszerítésére próbálja használni.

Mogherini ugyanakkor kijelentette, hogy az Európai Unió hajlandó eltörölni az Oroszország elleni szankciókat, ha a minszki egyezmény feltételei teljesültek.

Az EU ezzel tovább folytatja azt a paradox külpolitikát, amit az ukrán válság rendezésére tett kísérletek első eredményeinek mutatkozásakor megkezdett. Európa Oroszországot vádolja azzal, hogy akadályozza a minszki egyezmény feltételeinek teljesülését – eközben az egyezmény teljesülését szabta feltételül a szankciók eltörléséhez.

Ugyanakkor, a minszki egyezmény feltételeinek része, hogy minden külföldi katona el kell hagyja Ukrajna területét.

Miközben az EU Oroszországot vádolja a minszki egyezmény feltételeinek sértésével, jelenleg is tucatnyi NATO-tagállam fegyveresei tartózkodnak Ukrajnában, különböző hadgyakorlatok és államközi együttműködések alapján.

http://www.hidfo.ru/2017/03/mogherini-az-eu-egyelore-nem-fuggetleniti-kulpolitikajat-washingtontol/

süti beállítások módosítása