Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Az emberek kétharmada nem akar olimpiát – Nem lenne csoda, ha már a héten visszavonnák az olimpiai pályázatot

2017. február 20. - Andre Lowoa

A Momentum több mint 260 ezer aláírást rakott le az asztalra, amely azt jelenti, hogy adminisztratív eszközökkel már lehetetlen megakadályozni a népszavazás kiírását, kivéve persze, ha maguk Orbánék döntenek az olimpiai pályázat visszavonása mellett. Ez lenne a leglogikusabb lépés, hiszen a legtöbb felmérés szerint egy népszavazás esetén könnyedén elbukna a budapesti olimpia ügye. A legfrissebb Publicus-kutatás alapján az emberek kétharmada nem akar olimpiát, így hát a legegyszerűbb visszavonulót fújni ahelyett, hogy még több muníciót adnának az ellenzék kezébe.

olimpia333.jpgForrás: Magyar Kétfarkú Kutya Párt

A szükséges 138 ezernél jóval több, 266 ezer aláírást adott le a választási irodán a Momentum. Bár a most leadott aláírások között is biztosan akad érvénytelen, hiszen az eddig népszavazási aláírásgyűjtések tapasztalatai alapján az aláírások negyede-ötöde ilyen, de a 266 ezer olyan magas szám, hogy szinte biztosan kijelenthető, ki kell írni a népszavazást a budapesti olimpia rendezéséről. A Momentum elnöke azt üzente a Fidesznek: ezek után gyávaság lenne visszavonni a pályázatot népszavazás nélkül.

A Fidesz-kommunikáció hozzálátott menteni a menthetőt. A HVG információi szerint Orbán azt mondta a kihelyezett visegrádi frakcióülésen, hogy nem a Fidesznek, vagy a kormánynak, hanem Budapestnek kell reagálnia a Momentum Mozgalom olimpiaellenes aláírásgyűjtésére, hiszen nem a párt vagy a kormány, hanem Budapest pályázott a 2024-es rendezésre. Kósa Lajos már ezzel az új kommunikációs fogással lépett a nyilvánosság elé és elmondta, hogy a népszavazási kezdeményezéshez szükséges kellő számú aláírás leadása után egyértelműen a fővárosnál pattog a labda. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett, hogy a fővárosi közgyűlés döntött az olimpiai pályázatról, nem a kormány, vagy a Fidesz.

A probléma az, hogy nem lesz ilyen egyszerű mindent Budapestre, illetve Tarlósra kenni, hogy az egész olimpia csak egy helyi ügy. Orbán régi nagy vágya volt egy hazai rendezésű olimpia, többször is nyilatkozott már erről. Többek között például a 2002-ben az évértékelőjében – a választásokra készülő miniszterelnökként – azt mondta az olimpiáról, hogy „nyugodt szívvel nevezhetjük össznemzeti ügynek”. Hatalomra kerülve pedig azt is mondta, hogy a magyar kormány mindenben támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot, amely „a nemzeti ügy élére állt”. Legvégül pedig maga Orbán Viktor cáfolt rá azzal, hogy az olimpia csak egy fővárosi ügy lenne, hiszen a témában péntek délután kétórás megbeszélést folytatott Tarlós Istvánnal…

A kérdés csak az igazából, hogy milyen „körítéssel” vonják vissza a budapesti olimpiai pályázatot, hiszen egyértelmű, egy népszavazás rendkívüli módon tematizálná az elkövetkező hónapokat, illetve kiváló média megjelenést tudna adni mind ez ellenzéknek, mind a feltörekvő Momentumnak. Ráadásul egy népszavazás esetén borítékolható a végeredmény: a felmérések mind azt mutatják, hogy az emberek többsége inkább nem kér az olimpiából.

Az emberek kétharmada az olimpia ellen

Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, február 9. és 14. között, a népszavazási aláírásgyűjtő kampány hajrájában, 1050 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta a 2024-es budapesti olimpia megítélését. A 2016 augusztusi, a riói játékok alatt készített kutatásukhoz képest érdemben változott az esetleges budapesti esemény megítélése és támogatottsága. Összességében a megkérdezettek egyharmada támogatja, kétharmada ellenzi a 2024-es budapesti olimpia megrendezését. Az elmúlt fél évben a támogatók aránya 13 százalékpontot csökkent, míg az ellenzők aránya 15 százalékponttal növekedett.

olimpia_tamogatja_2017_02.png

Az olimpia támogatottsága a Budapesten élők körében magasabb, 37 százalékos, míg vidéken alacsonyabb, 31 százalékos. A változás is a vidékiek körében magasabb, az elmúlt fél évben Budapesten 13 százalékpontot csökkent a támogatottság, míg vidéken 16-ot.

Az elmúlt fél évben közel tíz százalékponttal csökkent azok aránya, akik szerint egy budapesti olimpia javítaná az ország megítélését, és szintén ennyivel csökkent azok aránya is, akik szerint az újonnan felhúzott sportlétesítmények később a magyar sport helyzetét javítanák. Az első kérdésben a Fidesz szavazók álláspontja nem változott, ám az MSZP-szavazók körében 25 százalékponttal, a Jobbik-szavazók körében 10 százalékponttal, és a bizonytalanok körében kilenc százalékponttal csökkent azok aránya, akik szerint javítaná az ország megítélését a budapesti olimpia. A később is felhasználható és az ország javát szolgáló sportlétesítményekben hét százalékponttal kevesebb Fidesz-szavazó hisz, illetve 26 és 23 százalékponttal kevesebb MSZP- és Jobbik-szavazó.

 

Figyelemre méltó, hogy miként alakult az olimpia támogatottsága az egyes pártok szavazóit vizsgálva. Míg a Fidesz-szavazók körében sem a támogatók, sem az elutasítók aránya nem változott az elmúlt fél évben, addig minden más szavazói rétegre érdemi hatással volt az ellenzők kampánya. Az MSZP-szavazók körében 31 százalékponttal, 6 százalékra, a Jobbik-szavazók körében 26 százalékponttal, 14 százalékra, és a bizonytalanok körében 14 százalékponttal, 25 százalékra csökkent a támogatók aránya. És bár pártonként eltérő mértékben, mégis hasonló módon növekedett az elutasítóké.

 

Mit lépnek Orbánék?

A Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója és Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közösen tájékoztatták arról az MTI-t, hogy „Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere péntek este hosszabb megbeszélést folytatott a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról”. A Parlamentben lezajlott egyeztetésen megállapodtak abban, hogy a szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is külön-külön áttekinti a helyzetet, majd ezután még aznap este, de legkésőbb a csütörtöki nap folyamán újra találkoznak. Orbán és Tarlós a tervek szerint a jövő hét közepén megvitatják a további szükséges lépeseket.

Az ATV információi szerint főpolgármesterséget, illetve 2019-es jelölést ajánlott Orbán Viktor Tarlós Istvánnak cserébe, ha a főpolgármester együttműködik a kormánnyal, és „ha szükségessé válik, javaslatot tesz az olimpiai pályázat visszavonására. Ez lenne a leglogikusabb lépés, illetve az, hogy minél előbb tegyék mindezt, nehogy tovább uralja a közbeszédet egy esetleges budapesti népszavazás lehetősége.

TényTár

süti beállítások módosítása