Előzetes letartóztatásba került a katonanőre támadó szír férfi

Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság vasárnap az előzetes letartóztatását annak a szír férfinek, aki Röszke közelében a határzár mellett támadt egy ott szolgálatot teljesítő őrvezető nőre – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője vasárnap az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének kísérletével gyanúsítják.

A gyanú szerint a férfi – akit Németországban az eddigi adatok szerint menekültként vettek nyilvántartásba – a magyar- szerb határon felállított kerítésen keresztül átjutva kívánt Szerbiába jutni Röszke külterületén csütörtök este, úti célja Törökország volt.

A férfit észrevette a három társával szolgálatot teljesítő őrvezető nő, aki egy kicsit eltávolodott kollégáitól. Ekkor a gyanúsított egy közel egy méteres, kihegyezett akáckaróval, azt a feje fölé emelve rátámadt a sértettre, mintegy 15 méter távolságból felé közeledve. Ezt észrevették a katona járőrtársai is, akiknek egy méterre a sértettől sikerült megállítaniuk a szír férfit, és így megakadályozták a támadás befejezését.

A nyomozási bíró a szökés, elrejtőzés veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés elrendelését. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így az nem jogerős – mondta a csoportvezető ügyész.

És újfent nem áll a magyar jog a hivatása magaslatán, hiszen, csak mint köztörvényes bűnözőt kezeli a “bevándorlót”, holott nyilvánvaló, hogy nem az.

Vajon miért a kerítésen akart átjutni a határon, ráadásul visszafelé? Minden körülmény terroristára, muszlim katonára utal, s ennek megfelelően kell kezelni ezt a migránsnak álcázott dzsihádistát.

MTI – SzRTI