Az orosz Védelmi Minisztérium televíziós csatornája a “Zvezda Tv” az “Al-Mayadin” nevű arab televízióra hivatkozva közölte, hogy ma kora délután egy ötven fős amerikai katonai egység hatolt be Szíria területére Törökországból.

am

A világ elsőszámú latorállamának-az USA-katonái elfoglalták az Ein al-Arab nevű szíriai települést. Az arab televíziónak nyilatkozó parancsnokuk szerint “missziójuk” célja a kurdok segítése az IÁ elleni harc során.
Damaszkuszban senki illetékes nem tud arról, hogy az amerikaiak engedélyt kaptak volna Szíria törvényes kormányától az ország területére való lépésre, és az ottani cselekményekre.
Rendkívül érdekes, hogy az elmúlt két napban mennyire fontossá vált a törököknek és patrónusaiknak a dzsihadista latrok elleni harc. Kiváltképp azóta, mióta Vlagyimir Putyin megemlítette, hogy Oroszországnak vannak információi a dzsihadisták és Törökország közötti, kölcsönösen gyümölcsoző olajbizniszről.
Ma Ankarában a török parlament ülésén magának szultáni jogkört követelő Erdogan FELSZÓLÍTOTTA Moszkvát, hogy álljon elő a vádakat megalapozó bizonyítékokkal. (Arra nem gondol, hogy az oroszok úgy általában nemszoktak a vakvilágba beszélni!) Majd azzal hökkentette meg a török honatyákat, hogy különben pedig Asszad elnök bótol olajilag az iszlamistákkal! Oszt’ jónapot!
Különben is, Törökország nem fog bocsánatot kérni Oroszországtól a lelőtt orosz repülőgép miatt-verte a mellét Erdogan!


http://www.balrad.com/2015/11/26/amerikai-csapatok-foglaltak-el-egy-szir-telepulest/