Az orosz légierő Szíriában kezdődő beavatkozása az utolsó pillanatban megakadályozta, hogy az Egyesült Államok és térségi szövetségesei “légtérzárat” hozzanak létre Szíria felett.

A Financial Times diplomáciai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az Egyesült Államok térségi szövetségeseivel közösen megakadályozta volna a szíriai kormányt abban, hogy a légierő bevetésével hatékonyan lépjen fel a “fegyveres ellenzéki csoportok” ellen – és ezzel kikényszerítették volna az Aszad-kormány bukását. A lap az amerikai vezetésű koalíció tárgyalássorozatában részt vevő diplomáciai forrásra hivatkozva kijelentette, hogy öt héttel ezelőtt a koalíció tagjai közel jutottak a légtérzárral kapcsolatos megállapodáshoz, és ez magyarázattal szolgálhat arra, miért pont most kezdődött meg az orosz beavatkozás, miközben a háború évek óta zajlik.

A Financial Times egy európai diplomatától értesült arról, hogy a nyugati koalíció a “politikai megoldást” légtérzár létrehozásával akarta kikényszeríteni, és az orosz légierő közvetlen az előtt avatkozott be, hogy az Egyesült Államok Szíria légterének egészét ellenőrzése alá vonta volna. A lap említi, hogy a nyugati koalíció egy Törökország és Jordánia által benyújtott tervezet mentén képzelte el a légtérzárat. A történtek alapján Washingtont és szövetségeseit felkészületlenül érte az orosz beavatkozás, mert Barack Obama szombaton még arról beszélt, hogy az Egyesült Államok “légi támogatást” biztosítana a “felkelőknek” (ez lett volna a légtérzár).

A Financial Times információi alapján Oroszország egy újabb, az ENSZ BT felhatalmazása nélküli NATO-beavatkozást hárított el Szíriában. Miközben a biztonsági tanácsban Moszkva minden bizonnyal megvétózná a nyugati beavatkozást – ezért került volna sor az ENSZ BT megkerülésére -, Oroszország Szíria legitim kormányának engedélyével hajt végre légicsapásokat Szíria területén, amit a két ország közti katonai egyezmények is lehetővé tesznek.

http://hidfo.ru/2015/10/moszkva-az-utolso-pillanatban-akadalyozta-meg-az-illegalis-nato-beavatkozast/