Egy szomorú és tragikus történettel jelentkezem, a szomszédasszonyunk férjének tragikus haláláról írnék pár sort. Az úr 54 éves volt, két hete volt a temetése. A halál oka szívroham, az út, amely a halálhoz vezetett, több, mint elkeserítő. Április 4-én rosszul lett, hányt, fájt a gyomra és kicsit nehezen kapott levegőt. A felesége, aki arra kért, írjuk le ezt a történetet, mert nincs internetük, felhívta az ügyeletet, mert szombati napról beszélünk. A néhai férje nem igazán volt nagy orvoshoz járó, ezért ő ellenkezett, de a felesége hajthatatlan volt. Fontos részlet, hogy a férjének a TB kártyája elveszett, de ezt a telefonban nem mondták el, csak miután kiérkezett az ügyelet. Viszont nagy baj lett a dologból, vélhetőleg ez vezetett a halálhoz is.

Miután megérkezett az ügyelet és kérték a személyes iratokat és a TB kártyát, közölték, hogy az sajnos nincs, de a számot tudják fejből és mivel a férj dolgozik, így jogosult az ellátásra is. Na, ebből vita kerekedett, végezetül az ügyeletes orvos kijelentette, hogy a kártya nélkül márpedig nem hajlandó megvizsgálni az urat, egyébként is egy „gyomorrontáshoz” nem kell az orvos, majd jobban lesz. Mindezt elég indulatosan mondta, néhol alpári kifejezésekkel megtoldva, nagyon idegesek voltak, végül el is viharzottak. A szomszédasszony hiába kérte őket, legalább nézzék meg, ha kell fizet is érte, nem voltak rá hajlandóak. Kórházba nem tudta vinni, a férje nem volt olyan állapotban, nem is akart volna menni, kocsijuk sincs. Hozzánk próbált átjönni segítségért, de sajnos nem tartózkodtunk mi sem itthon. Mindez olyan délután 14-15 óra között történt, de 18 óra környékére nem hogy nem javult a férj állapota, egyre rosszabbul lett. Elkezdett szorítani a mellkasa is a többi szűnni nem akaró tünet mellé.

Ekkor a szomszédasszony már a mentőket riasztotta, látván, hogy nagyobb a baj, mint hitték. Ők jöttek is körülbelül 10-12 perc után. Megvizsgálták és azonnal látták, hogy a szívével vannak gondok, így vitték is a kórházba az urat, de sajnos már menet közben bekövetkezett a tragédia, hiába próbáltak küzdeni az életéért. Mindez a felesége szeme láttára, hiszen ő is a mentőben utazott. A férje mellette halt meg a kocsiban. A boncolás, amelyet végül a kórház és a szomszédasszony is kért megállapította, hogy súlyos infarktus volt a halál oka.

A szomszédasszonyunk teljesen összezuhant, ami érthető, azt gondolom. Sem ő, sem mi nem értjük, az ügyeletes orvos miért nem volt hajlandó megvizsgálni őt. Csak ránézett, és megtagadta az ellátást. Valóban nem volt TB kártyája, de mint kiderült, már akkor életveszélyes állapotban volt. Ha esetleg veszik a fáradtságot és a hivatásuk és az esküjük szerint járnak el, megmenthették volna. De nem, mert nem volt kártyája. Persze biztosítva volt, de elveszítette, ez pedig az életébe került. Ez megengedhető ma Magyarországon, hogy biztosítással rendelkező, életveszélyes állapotban levő betegeket a sorsukra hagynak, csak mert elveszítik a kártyájukat? Ha nem lett volna biztosítása, akkor is felháborítana az eset, mert az orvos nem hatóság, nem bíróság, hogy ítélkezzen, a gyógyításra tesz fogadalmat, életek megmentésére. Ehhez képest volt biztosítása, de semmit sem ért, mert hagyták meghalni. Ki fogja ezért a felelősséget vállalni? Ki fogja megakadályozni, hogy ez másokkal is megtörténjen? Egy élet ennyit ér?

A szomszédasszonyom feljelentést fog tenni az ügyben és azt gondolom, jól is teszi. Csak sajnos félő, hogy a következmények nem lesznek egyensúlyban a történtekkel. Már ha egyáltalán lesznek következmények, mert sokkal valószínűbb, hogy az egészet szépen besöprik a szőnyeg alá és hallgatnak majd róla.
(praxis)