A atlantista arcátlanság miatt - a salát jelentős veszteségeiktől sem riadnak vissza, csakhogy térdre kényszerítsék Putyin Oroszországát és közvetve az egész, feltörekvő gazdaságáról híres Ázsiai Régiót - a napokban kialakult orosz tőzsdei zuhanás és a rubel drasztikus szándékos leértékelése megmozgatta a piac emlékezetét, és sokan azt kérdezik, vajon ez most az 1998-as orosz válság megismétlődése? A pánikszerű rubel eladók egy részét kifejezetten az akkori emlékek motiválják most. Az összehasonlításnak természetesen van alapja, hisz akkor is, és most is kifejezetten az orosz piacon uralkodott el a mesterséges pánik, más piacokra vagy instrumentumokra csak átgyűrűzött a hatás. Akkor is az olajáresés volt a közvetlen kiváltó ok. Ezzel azonban a hasonlóságok nagyjából ki is merültek. 1998-ban Oroszország teljesen más jellegű volt, mint most. A Szovjetunió bukását követően egyik napról a másikra a legvadabb kapitalizmus kezdett tombolni. A privatizáció ellenőrizetlenül zajlott, az ország legfőbb értékeit jelentő olaj-, és gázipari cégeket oligarchák szerezték meg mesés vagyonokra szert téve, országukat pedig kifosztva. Oroszország politikailag is ingatag volt: a korábbi szuperhatalom most egy gyenge vezető, az élvhajhász, zsidófüttyre táncoló Jelcin kezei alatt, mindenkinek kiszolgáltatva vergődött. A volt szovjet ipar nagy része megszűnt, az ország legfőbb jövedelemforrása a nyersanyagok, mindenekelőtt az olaj és a gáz exportja lett. 1998-ban az addig 15-20 dollár körül mozgó olajár hirtelen leesett 8 dollárig. A kiszolgáltatott ország exportbevételei leestek, devizatartalékai elapadtak, kötelezettségeit nem tudta teljesíteni, fizetésképtelenné vált. Aki orosz államkötvényeket birtokolt, bajba jutott: ott volt a váratlan, óriási bukó. Hirtelen máshonnan kellett likviditást teremteni, így az alapok gondolkodás nélkül adtak mindenféle értékpapírt, és ezzel a világ tőzsdéit is zuhanórepülésbe küldték. Ráadásul egy nagy alap, az LTCM összeomlott, annak csődje ugyancsak mértéktelen likvidálásokat vont maga után. Így a piacok végül összeroppantak, világméretű krach lett a vége. Ezért is emlékszünk rá olyan élénken még 16 év után is.

 

Most a szituáció teljesen más:

 

Oroszország nem hasonlítható össze jelcini formájával. Az ezredforduló óta Putyin irányítja az országot erős kézzel. A megalázott ex-birodalmat időközben újra nagyhatalommá fejlesztette, olyannyira, hogy már az elveszett oroszlakta területeket is megpróbálja összegyűjtögetni, kiváltva a világ éktelen haragját. Persze mindezt az időközben egekbe szökő olajár tette lehetővé. Az ország éveken át vidáman költekezhetett, és népe életszínvonalát is olyan magasra emelte, amiről sem a cári időkben, sem a szovjet érában soha nem álmodhattak. Mindemellett Putyin tudta, hogy a magas olajár nem tart örökké. Ezért az olajból származó jövedelmet nem költötte el teljes egészében, hanem izmos valutatartalékot épített fel belőle. Ez idén év elejére 500 milliárd dollárra hízott. Az év során a rubel védelmében ugyan elégettek nagyjából 80 milliárdot, de ha a továbbiakban ésszerűen kezelik a megmaradó 420-at, akkor Oroszországot nem lehet belátható időn belül két vállra fektetni, fizetésképtelensége kizárható. Van még egy nagy eltérés: az elmúlt években jóval kevésbé voltak népszerűek az orosz részvények, mint a 98-as válság előtt. Akkor a nagy feltörekvő piac korlátlan lehetőségét látták benne, és méretes lufit fújtak tőzsdéjén. Most viszont egyáltalán nincs ilyen: az utolsó nagy nekilendülés még a 2008-as pénzügyi válság előtt volt, azóta nem kapták fel az orosz piacot. A kiváltó okok között is van egy, ami akkor fel sem merülhetett, és ez épp az ország nagyhatalommá válásával függ össze. Az idei év eleji események, melynek során Oroszország bekebelezte a Krímet, ill. aktívan részt vett más ukrajnai oroszlakta területek elcsatolásában, komoly ellenállást és gazdasági szankciókat váltottak ki a Nyugat részéről. Putyin ezt nem hagyja annyiban: a szankciókat ellen-szankciókkal kontrázta és kontrázhatja ajövőben is, ami az ott tevékenykedő nyugati cégeket érintheti kellemetlenül.

Mi motiválja Putyint?

Meg kell próbálni megérteni, mi motiválja Putyint, miért tartja fenn ezt a feszült helyzetet, ami gazdaságilag ekkora kárt okoz. A Szovjetunió felbomlása nem egy természetes folyamat volt, hanem a hataloméhes és a már említett zsidó oligarchák mocskos mancsai addig értek, hogy részeges bábjuk, Jelcin 1991 végén egyszerűen feloszlatta. Mégpedig anélkül, hogy a még Sztálin által meghúzott, ill. részben az egykori cári birodalom kormányzóságaiból megmaradt belső határokat megpróbálták volna ésszerűen módosítani, mielőtt a különválás lezajlik. Ezt szeretné most Putyin orvosolni. A maga módján érthető, hisz országa nagyhatalomként, háborúvesztés nélkül szenvedett el egy kvázi „Trianont”.

 

Várhegyi Kálmán összeállítása