Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Bolívia terrorista állammá nyilvánította Izraelt

2014. július 31. - Andre Lowoa
Bolívia terrorista állammá nyilvánította Izraelt és megszüntette a vízummentességet garantáló egyezményt, tiltakozásként a Gázai övezetben zajló offenzíva ellen.
Evo Morales elnök bejelentette, hogy az izraelieknek vízummentes beutazást garantáló 1972-es egyezmény megszüntetésével Bolívia kifejezi, terrorista állammá nyilvánítja Izraelt, mert a Gázai övezetben zajló offenzíva során nem tesznek különbséget civil és katonai célpont közt, emiatt mostanra több mint 1300 civil halálos áldozata és mintegy 7000 sérültje van a hetek óta zajló ostromnak.
Morales beszédében arra hivatkozott, hogy a jelenleg zajló offenzíva egyértelműen mutatja, Izrael "nem garantálja az élet tiszteletének alapértékét és nem biztosítja azokat az alapvető feltételeket, melyek egy békés, harmonikus közösség kormányzásához szükségesek." Evo Morales a kormányülésen mondott beszédben elmondta, hogy a vízummentességet garantáló 1972-es egyezmény egyébként is egy olyan rendszerben született, ami a bolíviai népet elnyomó diktatúra volt, és engedélyezte az izraeliek ellenőrzés nélküli beutazását.
Július elején Morales keresetet adott be az ENSZ emberi jogi főbiztosához Izrael ellen "emberiség elleni bűnök" elkövetése miatt. Más latin-amerikai országok, Chile és El Salvador kedden visszahívták nagyköveteiket Izraelből a Gázai övezetben elkövetett háborús bűnök miatt. Ecuador, Brazília és Peru szintén visszahívta nagyköveteit Izraelből.


http://www.hidfo.net/2014/07/31/bolivia-terrorista-allamma-nyilvanitotta-izraelt

süti beállítások módosítása